* * * Nem tudjuk.hu

* Többlethalálozás *

* 2022. 05. 13. * szerző: MJB *

 

„WHO: 15 millió lehet a koronavírus-járvány halálos áldozatainak valós száma”

(forrás: 24.hu, 2022. 05. 05.)

A friss hír szerint a hivatalosan számolt Covid19 halálesetek (globálisan ~5,2 millió áldozat 2020-2021-ben) alulbecsültek: a valóságban majdnem háromszor ennyi történhetett. Ezt a „többlethalálozás(excess mortality) módszerével számolják ki, és az eredmények azt sugallják, hogy a vírus még annál is súlyosabb veszélyt jelent ránk, mint ahogy eddig képzeltük. Ezért minden bizonnyal jóval szigorúbb-komolyabb fellépésre van szükségünk a járvány kapcsán.

ELŐZETES: A “többlethalálozás” hasznos adat számunkra, de a fenti sugallat téves. Ez egy “veszélyes hír”, ugyanis könnyen félreértelmezhető. Sajnos előfordulhat, hogy nem figyelmeztetnek minket erre. Mielőtt pánikba esnénk: Magyarországon például (és az Egyesült Királyságban, Svédországban, Franciaországban, stb.) több Covid19 áldozatot számoltak össze a két év alatt, mint ahányan a “többlethalálozás” alapján elhunytak tőle. Tehát a WHO (World Health Organization) friss eredményei alapján az is lehet, hogy némely régióban nem alul-, hanem éppenhogy túlbecsültük a járvány veszélyességét.

(adatok forrása: who.int, ourworldindata.org, 2022. május)

*

Mi is ez a “többlethalálozás”-os módszer?

„’Excess mortality’ is defined as the difference between the total number of deaths that have occurred and the number of deaths that would have been expected in the absence of the pandemic.”

(forrás: who.int, 2022. májusa, pdf: Methods for estimating the excess mortality associated with the COVID-19 pandemic)

Azaz: összeszámoljuk a járvány ideje alatt történt “összes halálozás“-t (all-cause mortality), és ebből kivonjuk az „elvárt halálozás“-ok számát (expected death numbers). Ez utóbbit pl. úgy kaphatjuk meg, hogy a Covid19 előtti 5 év (2015-2019) halálozási adatait átlagoljuk. (Az “elvárt halálozás” megállapítása összetett, nehéz dolog… A Németországot vizsgáló kutatások példáján az látszik: ahány mérés, annyi eredmény: ncbi.nlm.nih.gov, covidactuaries.org)

*

A „többlethalálozás” választ ad a járványveszély valós léptékére?

Nem tudjuk még.

A válasz hosszabb folyamatot igényel, sok szempontból kutakodva. Ezek egyenlőre nagy, nyers adatok. Ami például kiderül, az az, hogy 2020-2021-ben, globálisan nőtt a halálozás, éves szinten 0,096 %-kal. (Ez egy átlagos szám: az országok majdnem ötödében éppen hogy kevesebben haltak meg a járvány két éve alatt. Innen lehet a WHO adatait letölteni.)

Fontos, hogy ennek az  átlagos növekedésnek (és az eltérésnek a hivatalos számoktól: most akkor 5 vagy 15 millióan haltak meg a Covid19 miatt?) három befolyásoló tényezője lehet:

  • SARS-CoV 2: a Covid19 betegség konkrét áldozatai (közvetve és közvetlenül)
  • JÁRVÁNYKEZELÉS: “nyereségei” (megmentett életek) és “járulékos áldozatai” (egy példa: a Covid19-re fókuszáló figyelem miatt 2020-ban csak a malária halálos áldozatainak száma kb. 350.000-rel nőtt. Nem küldtünk Afrikába szúnyoghálót. Ez a Covid19 azévi áldozatainak kb. 20 %-val egyenlő, és ezek az áldozatok nem róhatóak fel a vírusnak, csakis a mi emberi döntéseinknek. Források: merce.hu, theguardian.com)
  • EGYÉB: valamilyen egyéb, a járványtól és kezelésétől akár teljesen független 3. indok

Ez utóbbit sem zárhatjuk ki: a világ halálozási rátája (1.000 főre vetített halálozások száma) 1950 óta folyamatosan csökkent, egészen 2018-ig. Majd’ 70 év során először, két évvel a járvány előtt valamiért elkezdett növekedni a globális halálozás:

(forrás: macrotrends.net, az ENSZ letölthető adatai a globális halálozási rátákról, 2019 június.)

A “többlethalálozás” számairól tehát megállapíthatjuk, hogy önmagukban nem adnak választ a járvány léptékére. Ettől függetlenül nagyon hasznos adatok lehetnek: kiderülhetne belőle például, hogy a szigorú korlátozó intézkedéses országokban jobban csökkent-e a szokásos influenza áldozatainak száma, mint ahol “nyitottabb” politikát folytattak (ezt szokták jellemzően a korlátozó intézkedések egyik nyereségének betudni).

A WHO sajnos következetesen a “true death toll of Covid19” (a Covid19 valós halálozási számai) kifejezést használja a “többlethalálozás” adataira. Ezzel a gondolkozással indokolatlanul elvágjuk magunkat a helyes helyzetkiértékelés lehetőségétől.

*

A „többlethalálozás” választ ad arra, hogy jól kezeltük-e a járványt?

Ezt sem tudjuk még.

Pedig ha valamire, hát akkor erre keressük igazán a választ. Ez ugyanis az egyetlen terület, amire hatásunk van.

  • MASZKOK: Nem tudjuk még például: hol nőtt jobban a többlethalálozás: a maszkos vagy a nem maszkos országokban / időszakokban? Egy új kutatás szerint (peer-reviewed) a maszkok akár növelhették is a többlethalálozást. (forrás: cureus.com, 2022. 04. 19., letölthető)
  • VAKICNÁK: Vannak olyan tanulmányok is (preprint), amik a “többlethalálozások” és “átoltottság” viszonyát vizsgálják, és arra jutnak, hogy a jobban átoltott országokban arányaiban jobban növekedett a halálozás. (forrás: 1.: német tartományok, 2021. 11. 16., letölthető németül, angolul. 2.: globális adatelemzés: 2021. 11. 15., online, letölthető)

A vakcinák sikeressége nem egyértelmű továbbra sem, és a 2020-21-es évek “többlethalálozásai” adatai önmagukban nem lesznek elegendőek a hatékonyság és biztonságosság ellenőrzésére. Például a 2022-es esztendő első harmadában, a legkevésbé halálos Omicron hulláma alatt, a kimagaslóan átoltott Európai Unióban az összes Covid19-hez köthető halálesetnek majdnem az ötöde (!) történt meg. (EU: 2020-2021, 4 hullám alatt 905.565 áldozat. 2022.-ben, majdnem 1 hullám alatt, május 10.-ig ~20 %-os növekedés: 176.646 haláleset.)

Az egyes példamutatóan oltakozó országok adatai sem feltétlenül biztatóak. (Ausztrália és Új Zéland átoltottsága több mint 95 % tizenéves kor felett, Chile “emlékeztető” oltásai is 95 % felett járnak, sikeréről még külön tanulmányt is írtak, Portugália katonás szigorúságát volt aki sóvárogva nézte, Ausztria “úttörő” módon bevezette a kötelező oltást, egy hónapra, stb.) Sokuknál aránytalanul, messze az átlag felett megugrott a Covid19-hez köthető halálozás: némelyiküknél 2022. első harmadában több áldozatot szedett a járvány, min az elmúlt két évben összesen: nem biztos, hogy a “zárkózzunk be, amíg nincs oltás” teóriája működik.

(forrás: ourworldindata.org, 2022. 05. 12.)

Ha napjaink Covid19-cel kapcsolatos hangulatára tekintünk (szinte a “kit érdekel? talán majd ősszel lesz valami” kategória), akkor a fenti adatokból az is kiviláglik, hogy az “intézkedések súlyossága” köszönőviszonyban sincs (sem volt) a “valóságos helyzettel”. Könnyen előfordulhat, hogy a járványnak a “hírekben és az életünkben betöltött szerepe” az elmúlt két év során túlzó volt.

  • LEZÁRÁSOK: Kérdés az is, hogy a “teljes zárások”, a “távolságtartás” eszközei mennyire tekinthető sikeresnek? Svédországot sok kritika-kérdés övezte 2020-ban, mert elvetette a “lockdown” eszközét. (hu.euronews.com, qubit.hu, napi.hu, index.hu) A módszer össztársadalmi nyereségei egyértelműek voltak (pl. nem mentek tönkre a kisvállalkozások, zavartalanul fejlődhettek a gyerekek szociális képességei, stb.), a veszteségek azonban csak hosszútávon derülhettek ki. Most, két év után, a WHO friss adatai szerint úgy tűnik, hogy bevált a svéd modell:

2020-2021-ben Európa legalacsonyabbjai közt szerepel Svédország “többlethalálozása”. A közvetlen szomszédai ugyan jobb eredményeket produkáltak, de csak akkor, ha a két éves átlagra tekintünk. 2021-re Norvégia, Dánia és Finnország mutatói (sok európai országhoz hasonlóan) drasztikusan romlottak, míg Svédországé nagyban javult 2020-hoz képest, pedig átoltottsága a legalacsonyabb a térségben. (Sőt, ha az előző ábrára tekintünk, akkor egyenlőre úgy tűnik, hogy ezek a tendenciák 2022-ben is folytatódnak.)

(forrás: who.int, többlethalálozási adatok)

A “többlethalálozás” adatai tehát részletekbe menően vizsgálódva nagy segítséget nyújthatnak nekünk: milyen intézkedések milyen növekedést / csökkenést eredményeztek rövidtávon? (Ne feledjük, ezek a “többlethalálozási” adatok jelenleg a közvetlen, rövidtávú hatásokat mutatják be. És még itt se egyértelműek a szigorú intézkedések, oltási kényszerek sikerei.)

Sajnos a WHO túlságosan leegyszerűsíti következtetéseit: “ahol sok a többlethalálozás, ott a Covid19 a felelős, ahol pedig kevés, ott a járványügyi intézkedéseknek köszönhetünk mindent”. Ez a gondolkozás nem sok fejlődést rejt magában, elzárja a tapasztalatok szigorú kielemzésének lehetőségét. Tulajdonképpen “látatlanban” helyesnek ítél minden eddigi intézkedést, mintha egyfajta “kényszerpályán” lettünk volna.

Ez nem igaz.

Különböző országok más és más módszerekhez folyamodtak. Mind tökéletes volt talán? Egyértelműen el kellett tanácsolnunk például a betegség korai fázisában lévő embereket az orvostól? Az sem egyértelmű, hogy az “egyéb területeken elmaradt kezelések és megelőzések” a vírus elkerülhetetlen következményei voltak, vagy inkább az általános félelem, vagy a Covid19-re fókuszált figyelem, vagy éppen a kormányzati intézkedések miatt történtek. Ezeket még ki kell derítenünk.

*

Milyen konklúziókat von le a WHO?

Két fő tanulságot: (érdekes megfigyelni, főleg az eddigiek tükrében, hogy milyen témakört tart kiemelkedően fontosnak)

1.: Minden országnak fejlesztenie kell az egészségügyét (“the need for all countries to invest in more resilient health systems”), és a fejlesztés kiemelten foglalkozzon az információs rendszerekkel (“stronger health information systems”)

Az persze egyértelműen jó, ha a világon mindenhol fejlett az egészségügy. De a “minden ország” általánosító kifejezése azt sugallja: az összes egészségügy “elbukott” 2020-2021 során. Ez nem feltétlenül igaz, nem is következik a “többlethalálozási” adatokból sem, ahogy az sem, hogy minden egészségügyet “túlterhelt” a járvány (“health systems were overburdened by the pandemic”).

Még látok egy veszélyt a fenti hozzáállásban: azt sugallják a WHO konklúziói, hogy “a járvány áldozatainak száma és a növekvő “többlethalálozás” főként pénzkérdés volt”. A “vírushoz”, “embertársainkhoz”, a “gyógyításhoz”, a “bonyolult világ egyéb szeleteihez” való hozzáállásunk átvilágítását nem mulaszthatjuk el ilyen egyszerűen. Szélsőséges helyzetben vizsgáztunk, és bizony ki kell értékelnünk magunkat. Ehhez hozzásegítenek minket a befutó adatok, az információs rendszerek, de nem helyettesíthetik a kíméletlen önellenőrzésünket.

2.: A WHO szívesen az élére állna az információs rendszerek összefogásának. (“WHO is committed to working with all countries to strengthen their health information systems to generate better data for better decisions and better outcomes”)

A világ “együttgondolkodása”, a “közös információáramlás” hasznos és nemes korfeladatunk.

Sajnos a WHO pénzügyi berendezkedése nem tudja garantálni azt a filantróp hozzáállást, amit ez kényes ügy megkíván. (Költségvetésének csupán 20 %-a a talán “egészségesnek” tekinthető tagdíj, a maradék 80 %, tehát meghatározó rész “önkéntes hozzájárulás”, például cégektől, bankoktól, államoktól, alapítványoktól. Nem a tagok, hanem ezen “önkéntes befizetők” aránya dönti el igazából, hogy a WHO kitől függ pénzügyileg.)  Ezen túlmenően már eleve nagy kihatással bír a WHO a világ eseményeire: ő határozza meg, mikor van járvány, és mikor nem, ő definiálja a “járvány” szót is. Az “információ-hatalmi” pozíciót érdemes lenne szeparálnunk tőle.

Azt elmúlt két év alatt megtapasztalhattuk, hogy nem szabad alábecsülnünk, milyen fontos pozíciót fog betölteni majd az életünkben az, aki eldöntheti mi a “tudományos valóság”, mi az “álhír”, stb. Napjainkban alakul egy “nemzetközi jog”-ú szervezet, ami talán éppen erre a szerepre készül. 2024-re kíván működésbe lépni, a WHO égisze alatt, és egyik fő célja a világ 70 %-ának beoltása.

Kísérje gondoskodó figyelmünk ezt a folyamatot. És gondolkozzunk, képzeljük el, hogy működne jól a világ közös döntése? Centralizáltan? “Vészhelyzetben” vegyék át a kormányrudat az országoktól? (nemzetközi okmány: a nemzetközi jog értelmében jogilag kötelező erejű.)

Vagy ne?

A WHO “többlethalálozási” tanulmánya rendkívül hasznos: hozzásegítheti a lokális döntéshozókat, hogy a globális eredményekhez hasonlítsák speciális, egyedi helyzetüket, mutatóikat, intézkedéseiket.

Az eredmények önmagukban azonban semmiképpen nem igazolják az eddigi politikák és intézkedések helyességét, inkább kérdéseket vetnek fel vele kapcsolatosan. Az eredmények nem kiáltanak egy “nemzetek felett álló” központi szervezetért. A WHO komoly statisztikai munkája elismerésre méltó, de az adatok kiértékelése terén, a prioritások megfogalmazásában munkájuk sok kívánnivalót hagy maga után.

*   *   *