* * * Nem tudjuk.hu

Inspiráció

“A tudományos kutatásban éppen az a jó, hogy nem tudsz olyan hülyén kutatni, hogy a valóság ne mutasson meg magából valamennyit. De a politikai kommunikáció nagyon sokáig fent tud tartani látszatokat.”

Mérő László, matematikus, pszichológus, egyetemi professzor, 2020. 08. 12.

* * *

„Ami az emberiségnek üdvöt hozhat a jövőben – az emberiségnek, tehát a szociális együttélésnek – az az egyik embernek a másik iránti élénk érdeklődése. Korszakunk különös sajátossága, hogy az egyik ember elkülönül a másiktól. Hiszen az individualitás, a személyiség feltételezi, hogy az egyik ember a másiktól belsőleg is elkülönül. De ennek az elkülönülésnek ellenpólusa kell hogy legyen, és az ellenpólusnak abból kell állnia, hogy az egyik ember kifejleszti magában a másik iránti élénk érdeklődését. Ember az emberhez úgy viszonyul, hogy ha a másikon észrevesz valamit, ami nem felel meg neki – egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy mélyebben megfigyeli a másikat, hanem olyasvalamit vesz észre, ami számára felülről, felszínes észrevétel alapján nem tetszik – akkor elkezd lekezelően ítélkezni, de anélkül, hogy érdeklődést alakítana ki iránta: kifogásol, elítél. A jövendő fejlődés szempontjából a legszebb, legjelentősebb szociális tulajdonság lesz, ha objektív, egyenesen természettudományos érdeklődést tanúsítunk más emberek hibái iránt, ha valakit a másik ember hibái sokkal jobban érdekelnek, semminthogy megkísérelje bírálni azokat. Egyre jobban és jobban kell majd a másik ember hibáival szeretetteljesen foglalkoznunk.”

Dr. Rudolf Steiner, osztrák polihisztor, filozófus, az antropozófia megalapítója

* * *

“Egyvalami azonban egyértelművé vált a korona által: akármilyen válaszokat is keresünk és találunk, maga a keresés és a válaszadás nem lehet tekintélyelvű, hanem demokratikusnak kell lennie, és annak is kell maradnia. Kéz a kézben kell járnia azzal a bizonyossággal, hogy sokféle hang és alternatíva létezik, és a meghalláshoz, megértéshez, és cselekvéshez fáradságos út vezet, amelyet nem lehet helyettesíteni azzal, hogy a “népre” vagy a “tudományra”, az “értelemre” vagy az “egészségre”, vagy akár az “alternatívák hiányára” hivatkozunk.”

Heribert Prantl, a Süddeutsche Zeitung (legnagyobb német napilap) tárcavezetője, politikai publicista, 2020

* * *

„Az itt elmondottak semmit nem változtatnak a COVID-19 megbetegedések komoly valóságán, viszont valamennyit tudnak alakítani a kizárólagossá váló, minden más témát száműző Covid-fixációnkon. Úgy is mint képzett gyermekpszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos szeretném elmondani: semmiképpen nem kellene olyan benyomást kelteni a gyermekekben és fiatalokban, hogy az emberiség eddig érintetlen világába hirtelen a semmiből berobbant valami hátborzongató dolog, csak azért, mert mostanáig nem tették minden nap ily módon közzé más betegségek összesített teszteredményeit, megbetegedési és halálozási számait, hogy ezeket aztán szenzációhajhász csomagolásban a világ legtávolabbi szegleteibe is elvigyék. Azt a benyomást sem kelthetjük bennük, hogy egy Kínából érkezett, a denevérektől származó borzalmas „gyilkos vírus” hirtelen lecsapott ránk és rájuk is, egy alattomos mikroorganizmus a vírusok ugyancsak kísérteties világából, amely tudományos-fantasztikus módon kerül bemutatásra, és amely pont a nagyszülőket fenyegeti – elsősorban rajtuk, az unokákon keresztül. A gyerekeknek és a fiataloknak véleményem szerint biológia órán ehelyett inkább a mindenütt jelenlévő vírusok pozitív hatásairól kellene hallaniuk, amelyeket az emberi evolúcióra, a génállományunkra és az immunrendszerünk fejlődésére gyakorolnak. Tudniuk – és elsősorban érezniük – kellene, hogy a vírusok nem a megtestesült „gonoszt” jelentik, hanem a szervezetünk, a szerves „Énünk” egy részét képezik, és hogy a mutálódó koronavírusok csoportja is már sok éve ismert.”
 
Prof. Dr. Peter Selg, német gyermekpszichiáter és pszichoterapeuta, egyetemi professzor, antropozófus: Valóságértés – Milyen nevelésre van szüksége a fiataloknak a globális válságban
 
 

* * *

 „Ez volt hát a negyedik ügy, amely Nyehljudovot abban az időben foglalkoztatta: kereste a választ arra a kérdésre, miért vannak ezek az annyira különböző emberek börtönbe zárva, míg mások, éppen olyanok, mint ezek, szabadon járnak, sőt ítélkeznek emezek fölött. Eleinte abban reménykedett, hogy könyvekben találja meg a választ, s megvásárolt minden olyan munkát, amely a kérdéssel foglalkozott. Megvette Lombroso, Garofalo, Ferri, Liszt, Maudsleigh, Tarde könyveit, s figyelmesen elolvasta őket. De minél tovább olvasott, annál jobban csalódott bennük. […] Volt ott sok okos, tudós, érdekes gondolat, de nem volt válasz erre a főkérdésre: milyen jogon bünteti egyik ember a másikat? Erre a kérdésre senki sem válaszolt, sőt minden okoskodás és elmefuttatás csak arra vezetett, hogy megmagyarázza és igazolja a büntetést, amelynek elkerülhetetlen szükségességét megdönthetetlen alapigazságul fogadták el.”

Lev Nyikolajevics Tolsztoj – Feltámadás, 1899

* * *

„SZÓKRATÉSZ: Azt állítod tehát, hogy még az egészség kérdésében is nagyobb rábeszélő lesz a szónok, mint az orvos?
GORGIASZ: Mondtam már: a tömeg előtt.
SZÓKRATÉSZ: A tömeg előtt, nemde, annyi, mint a tudatlanok előtt, mert a tudók előtt nem kelt nagyobb bizalmat, mint az orvos.
GORGIASZ: Igazad van.
SZÓKRATÉSZ: Ha tehát több hitelre talál, mint az orvos, több hitelre talál, mint a tudó?
GORGIASZ: Bizonnyal többre.
SZÓKRATÉSZ: Anélkül, hogy orvos volna, ugye?
GORGIASZ: Anélkül.
SZÓKRATÉSZ: A nem orvos pedig bizonnyal járatlan abban, miben az orvos járatos?
GORGIASZ: Világos.
SZÓKRATÉSZ: A tudatlan tehát a tudatlanok előtt több hitelre talál, ha igaz, hogy a szónok több hitelre talál, mint az orvos. Helyesen következtetek vagy nem?
GORGIASZ: Helyesen.
SZÓKRATÉSZ: Eszerint a többi művészettel szemben is hasonló helyzete van a szónoknak és a szónoklásnak. Hogy mi tulajdonképpen a dolgok természete, azt éppen nem kell tudnia; elég, ha a rábeszélésnek valami fortélyát kieszeli, hogy a tudatlanok előtt úgy lássék, mintha többet tudna a tudóknál.”
 
Platón, Kr.e IV. sz.
 
 

* * *

„A háború éppen ezért, ha az előző háborúk mértékével mérjük, merő szemfényvesztés. Olyan, mint amikor kérődző állatok harcolnak, amelyeknek a szarva olyan szögben hajlott, hogy képtelenek megsebezni egymást. De ha nem valódi is a háború, mégsem értelmetlen. Felemészti a fogyasztási javak fölöslegét, és segít fenntartani azt a sajátos lelki atmoszférát, amelyre egy hierarchikus társadalomban szükség van. A háború, ezt látnunk kell, ma már tisztán belügy. A múltban valamennyi ország vezető csoportjai – ha felismerték is közös érdekeiket, s ennek következtében korlátozták is a háború pusztító jellegét – egymás ellen harcoltak, s a győztes mindig kifosztotta a legyőzöttet. Napjainkban egyáltalán nem egymás ellen harcolnak. A háborút mindegyik vezető csoport saját alattvalói ellen indítja, s a cél nem az, hogy területeket hódítsanak meg, vagy a hódítást megakadályozzák, hanem az, hogy a társadalmi struktúrát érintetlenül fenntartsák. Maga a „háború” szó éppen ezért megtévesztővé vált. Valószínűleg pontosabbak lennénk, ha azt mondanánk, hogy a háború, azáltal, hogy folytonossá vált, megszűnt létezni. Az a sajátos nyomás, amelyet a neolit korszak és a huszadik század eleje közt gyakorolt az emberekre, eltűnt, s valami egészen más helyettesítette. Az eredmény körülbelül ugyanaz lenne, ha a három szuperállam, ahelyett hogy egymás ellen harcol, megegyezne, hogy örökös békében fog élni, mindegyik sértetlenül a maga határain belül. Mert ebben az esetben mindegyik még inkább önmagába zárt világot alkotna, örökre megszabadulva a külső veszély józanító befolyásától. Az olyan béke, amely valóban állandó, ugyanaz lenne, mint az állandó háború. Ez a rejtett értelme – noha a párttagok nagy többsége csak felszínesen fogja fel – a Párt jelmondatának: A háború: béke.”

George Orwell – 1984

* * *

„Mindazonáltal lehetséges, hogy a járvány, melyet megélünk, a globális polgárháború megvalósulása lesz, mely a legfigyelmesebb politikatudósok szerint a hagyományos világháborúk helyét veszi át. Most minden nemzetnek és minden népnek egy önmagával vívott háborún kell keresztülmennie, mert a láthatatlan és megfoghatatlan ellenség, mellyel harcolnak, bennünk van. Ahogy a történelem során már sokszor megtörtént, a filozófusoknak újra fel kell vállalniuk a vallással szembeni konfliktust, mely többé nem a kereszténység, hanem a tudomány, illetve a tudománynak azon része, mely vallásos formát öltött. Nem tudom, visszatérnek-e a máglyák, hogy újból indexre tesznek-e könyveket, de egyértelmű, hogy akik továbbra is az igazságot keresik és elutasítják az uralkodó hazugságot, amint az már most is a szemünk előtt játszódik le, azokat álhírek (hírek és nem eszmék, mert a hírek fontosabbak a valóságnál!) terjesztésével vádolják meg. Mint minden vészhelyzetben, akár valós, akár szimulált, újra láthatjuk az ignoráns, rágalmazó filozófusokat és a gazembereket, akik az általuk előidézett katasztrófából profitálnak. Mindez már megtörtént és újból meg fog történni, de azok sem fogják feladni, akik tanúságot tesznek az igazságért, mert a tanúknak senki nem tanúskodhat.”

Giorgio Agamben, olasz filozófus, egyetemi professzor – Az orvostudomány mint vallás, 2021

* * *

„Az egész jelenlegi válságban hihetetlen tudománydiskurzus alakult ki. Egyrészről folyamatosan elfelejtjük, hogy a tudomány tudománypluralizmust jelent. A Tudomány nem létezik, mert a tudomány – amint Karl Popper is írja – nem az igazságot éri el, legfeljebb tapogatózva bizonyos ismeretekre juthat. Másrészről pedig ha eleve nincs tudományos igazság – márpedig nincs –, akkor nem lehet politikát se alapozni erre az állítólagos tudományos igazságra. Mindez azt jelenti, hogy a politika sohasem alternatívátlan, nem bújhat el tudományosnak vélt igazságok mögé. A jelenlegi vitákat az teszi még abszurdabbá, hogy mostanra már nemcsak azt állítják, hogy egyetlen egy tudományos igazság léteznék, de azt is, hogy ezen igazságnak egyedül a virológusok vannak a birtokában. Mindez persze arra szolgál, hogy akár a virológusok közül is ki lehessen zárni azokat, akik más véleményen vannak.”

Ulrike Guérot német politikatudós, 2020. 10. 26.

* * *

„A rendkívüli állapot egyre inkább megszokottá válik. Fatalizmus, letargia, empátiahiány terjed. Semmi sem veszélyesebb a demokráciánkra, mint a közömbösség.”

René Schlott, potsdami történész, 2021. 03. 26.

* * *

„Veszélyes pillanatban vagyunk, amikor a járványkezeléssel kapcsolatos végletes viták a politikai közösség, a társadalom teljes szétesésével fenyegetnek. Az „egyik oldalon állók” nem is értik, hogy mit nem ért a „másik”. Pedig nem leszünk jobbak vagy rosszabbak attól, hogy mit gondolunk a járványkezelésről. Ennek figyelmen kívül hagyása az emberi együttélésre és együttműködésre alkalmatlan helyzetet teremt.”

Valódi párbeszédet a járványkezelésről! – magyar művészek, kutatóorvosok, orvosok, biológusok, pszichológusok, jogászok, szociológusok és újságírók nyilatkozata, 2021. 11. 17.

* * *

„Viszonyunk a farizeushoz
 
A címhez kiegészítésként rögtön hozzá tehetném: másokban és a saját magunkban lakó farizeushoz.
De mielőtt egyenes választ adhatnánk, jó volna legalább körvonalazni (ha nem is meghatározni), ki is hát a farizeus? És mik is a jellemzői?
 
A farizeus a jó látszatát akaratlanul, és árulkodó módon előnyben részesíti a valóságos jóval szemben. „Védelmezi az igazságot”, de mivel ebben az ítélkezés vezeti és nem a szeretet szelleme, működését mindenkor békétlenség kíséri.
 
A farizeus bizonyos értelemben mindenütt elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, s ezért képtelen a barátságra. Környezetének csak terhét érzi, s áldozatnak vél minden kapcsolatot. Olyan zsarnok, aki tehernek tünteti föl azt, hogy másokat elnyom.
 
Mikor tekintélytiszteletről beszél, lényegében a mindannyiunkban ott lappangó zsarnoki rosszra sandít. A „rend” a szeretet és a barátság szerepét pótolja nála. Rend címén kívánja magához fűzni környezetét, miután öntudatlanul nagyon is érzi, hogy valódi nyitottság, valódi belső egyenlőség, valódi barátság híján aligha számíthat emberi melegségre, emberi „környezetre”.
 
A farizeus nem ismeri a bűntudatot. Ha „gyengeségről” beszél, ez kizárólag formális. Valójában mások megítélése, bírálata igazi lételeme.
Innét, hogy a farizeus szükségszerűen indiszkrét lélek. Nem válogatós abban, honnét is szerzi információit. Ha kell, kihallgatja mások legtitkosabb beszélgetését, beleolvas mások levelébe, és – a farizeizmus csodája! – erényt kovácsol vétkéből, sőt „megtudva” ezt vagy azt, „nemes fölháborodással” jogot formál az ítélkezésre.
 
A farizeus legsúlyosabb vétkét is valamiféle erény nevében, látszatában követi el. És ez a farizeus legfőbb, ha ugyan nem egyetlen vétke. De ez épp elég. Mert ez az a bűn, ami a legsúlyosabb vétkek közül is a legkeményebb, a legmegközelíthetetlenebb.
Innét, hogy az Evangéliumban nem a paráznák, s még csak nem is a latrok számítanak a „legnehezebb eseteknek”.
 
A „megoldhatatlan eset” a farizeus. Az, aki képtelen szembesülni képmutatásával, s ezen belül szíve zsarnoki, ítélkező és indiszkrét világával. Igen, minden bűnös közül a farizeus az egyetlen, ki „lényege szerint” képtelen az önmagával való szembenézésre.
 
Ő az egyetlen, akiért semmit sem tehetünk, egyedül imádkozhatunk érte, nyitva hagyva számára a szeretet és barátság mindenkor és mindenkire tárva-nyitva álló isteni kapuit.”
 
Pilinszky János, Új Ember, 1969. 07. 27.
 

* * *