* * * Nem tudjuk.hu

* 5 éven aluli gyerekek oltása *

* 2022. 06. 23. * szerző: MJB *

 

Az Egyesült Államokban 2022. júniusától új korosztálynak engedélyezik a Covid19 védőoltást: 6 hónapos kortól 5 éves korig.

ELŐZETES: Ha jobban megnézzük, hogy pontosan mi alapján tartjuk szükségesnek, biztonságosnak és hatékonynak a kisbabák és kisgyermekek oltására szolgáló vakcinát, akkor meg fogunk lepődni.

A hírek szerint a „vakcina tökéletesen biztonságos”, de ez félretájékoztatás, ezt ugyanis egyenlőre nem tudjuk.

Amikor egy Covid19 áldozatot el akarunk kerülni ebben a korosztályban az oltással, akkor legalább 200.000 gyereket kell beoltani¹. A Pfizer esetében már pl. 3 dózissal.

Ehhez 600.000 dózist kell beadnunk tehát, nulla oltásáldozattal – ez a biztonságosság egyik minimum követelménye.

Ahogy egy korábbi cikkünkben kifejtettük: akkor „biztonságos” a vakcina például, ha kevesebb gyereket öl meg, mint a Covid19. Ennek kiderítéséhez ebben a korosztályban minimum 200.000 gyermeken kellett volna tesztelni a vakcinát¹, és ha egy oltásáldozat sem lett volna, akkor lehetne azt mondani: igen, biztonságos. Ehhez képest a Pfizer és a Moderna is kevesebb mint 3.000 gyermeknek adott csak vakcinát a kísérlet során. (forrás: fda.gov, 2022. 06. 15., letölthető pdf: Pfizer, Moderna)

Ez a 600.000 dózis kb. 15 darab gyanús, bejelentett, oltáshoz köthető áldozatot jelentene.² Hogy egy darab Covid19 áldozatot elkerüljünk. Külön cikkben is foglalkoztunk a mellékhatás bejelentésekkel, most csak azért idéztük fel ezeket a számokat, hogy léptékbe kerüljünk: van-e egyáltalán esély arra, hogy az oltás többet árt, mint használ?

Van rá esély.

Mi derült ki még a biztonságosságról a klinikai tesztek során? A gyártóknak ehhez az oltástípushoz tartozó, saját anyagaiból idézünk részleteket:

(forrás: fda.gov, 2022. 06. 15., letölthető pdf: Pfizer, Moderna)

Azaz: fontos és ismert kockázat például a szívizomgyulladás, az anafilaxia (ez a szervezetnek allergének által kiváltott súlyos, generalizált, életveszélyes állapothoz vezető, immunológiai túlérzékenységi reakciója), vakcinával összefüggő fokozott betegség (VAED), beleértve a vakcinával összefüggő fokozott légúti betegséget (VAERD), stb.

Tehát a hozzánk eljutó hírekkel ellentétben szó sincsen „tökéletes” biztonságról.

„Majd kiderül” biztonságosságról van szó. Természetesen minden oltásnak vannak mellékhatásai. A kérdés az, hogy több-e az előny cserébe? Ez az amit még nem tudunk. Ezért is hangsúlyozzák a gyártók, hogy szükség van engedélyezés utáni tanulmányokra („Post-authorization surveillance studies”).

A klinikai teszt során pár ezer beoltott gyereknél valószínűleg nem történt rövidtávon tragédia: erre persze lehet nyugodtan bizakodóan tekinteni, de bizonyosságként semmiképpen. Főleg hogy a Moderna kísérletében résztvevő gyerekek ~2 %-a szorult kórházi kezelésre az oltást követően³, és szenvedett „súlyos nemkívánatos eseménytől” (Serious Adverse Events). Ez egy elég magas szám. A Covid19 miatt kórházba került oltatlan gyerekek aránya ennél jóval kisebb: ~0,06 %4.

És talán tegyük hozzá: több mint 2,5 millió 5 év alattinál az Egyesült Államokban a Covid19 teljesen ártalmatlan volt. Sokan tehát a fertőzésen is átestek, őket teljesen bizonyosan terhelni kell oltásokkal?

*

Az újságíróknak sokkal jobban kéne ügyelniük a szavaikra. Túl könnyen elhasználjuk a „biztonságos” és a „hatékony” szó jelentését. Biztonságos? Mi alapján? Másfél év alatt nem tudtuk megmondani, hogy mekkora az oltások halálozási aránya. Alig jutottunk el oda, hogy egyáltalán a főbb médiákban valahol beismerjük súlyos oltásmellékhatások létét. Hatékony? Ennek a Pfizer oltásnak a hatékonyságát 10 darab fertőzött eset alapján állítják. Hova ez a magabiztosság?

Aggasztó az újságírók egyoldalúsága is a hírt illetően. Aggasztó a jogos kérdésfelvetések hiánya. Mintha nem is emberéletekről beszélnénk… Megnézhetjük az összes vezető hírportál beszámolóját a témáról: politikai hozzáállástól függetlenül, érdektelen, ismétlődő beszámolókat láthatunk mindenhol:

index.hu * origo.hu * vg.hu * 444.hu * hvg.hu * infostart.hu * magyarnemzet.hu * telex.hu * portfolio.hu * hirado.hu * reuters.com * politico.com

Még az is alig hangzik el, hogy ez egy vészhelyzeti oltás, továbbra is. Pedig ebben a korosztályban a napnál is világosabb, hogy semmiféle rendkívüli helyzetről nem beszélhetünk, érthetetlen a kapkodás:

a Covid19 feleannyira sem veszélyes, mint a tüdőgyulladás és az influenza.5

De ezt is megszoktuk? A gyártó tehát továbbra se vállalja a felelősséget a termékéért.

A Covid19 előtti oltásokat engedélyező, több éves procedúra egy felesleges bohóckodás lett volna?

*   *   *

 

A cikkben elhangzó számítások, adatok forrása:

1.: 200.000 gyermeken kellett volna tesztelni a vakcinát

Persze nem azt akarom mondani, hogy még több gyereknek adjunk be egy tesztvakcinát. Ez egy elvi szám, ami megmutatja, hogy a klinikai tesztekből nem tud kiderülni az oltás biztonságossága.

Az Egyesült Államokban, 5 darab Covid19 hullám 2,5 éve alatt, összesen 442 öt évesnél fiatalabb gyermek hunyt el Covid19-hez köthetően.

Az oltások hatása elhalványul, minimum fél évente újra kell oltani. A Covid19 áldozatok száma félévente tehát 442/5 = 88,4 fő. (A hullámok nagyjából hasonló súlyúak voltak az Egyesült Államokban.) Számoljunk rá: ~100 fő.  Ezt kell vizsgálnunk az oltások biztonságossága esetén.

Az Egyesült Államok 5 évesnél fiatalabb lakossága majdnem 20 millió fő (19,736). Azaz ~200.000 főből egy darab Covid19-hez köthető haláleset történt a korcsoportban félévente, hullámonként. Ez a gyermekek 0,0005 %-a. 200.000 gyermeket kellett volna tehát beoltani, anélkül, hogy egyikük is életét vesztette volna a kezelés miatt. Ha 100 %-os hatékonyságú lenne a vakcina. De a tesztje szerint a Moderna ~44 %-os hatékonyságú, a Pfizer ~79 %-os.

(forrás: politico.com, 2022. 06. 18.)

Azaz bizonyosan nem szűrik ki az összes Covid19 áldozatot: még 200.000-nél is jóval több gyereken kell tesztelni, hogy a biztonságosság kiderüljön, a Modernánál több mint 400.000-n. És ezek még nem is tartalmazzák a placebo-s kontroll csoportokat, tehát a kísérletet még több gyermekkel kell elképzelni, valahol félmillió felett járunk. Mindegy mennyivel. A pár ezer fős Pfizer és Moderna kísérlet bizonyosan nem ad választ nekünk a biztonságosság kérdésére.

 

2.: 600.000 dózis kb. 15 darab gyanús, bejelentett oltáshoz köthető áldozatot jelentene

A Covid19-hez köthető áldozatok számát a korosztályban tehát elég jól lehet tippelni: 200.000-ből egy. Mit lehet tippelni, hogy mennyi oltásáldozatra lehet számítani?

Az Egyesült Államokban a bejelentett oltásáldozatok száma 0,0025 %-a a beadott dózisoknak:

(forrás: cdc.gov, 2022. 06. 23.)

(Ez a 0,0025 % bejelentett haláleset sok? Kevés? Támpont: ez ötször annyi, mint ahányan egy félévben elhunytak a Covid19-től a korcsoportban: 0,0005 %. Ha egy gyerek 2-3 dózist is kapott a félévben, akkor már 10-szer, 15-ször annyi.)

Azaz a 600.000 dózis-ra kb. 15 bejelentett oltásáldozat jut.

Az Egyesült Királyságban kb. 60-70.000 dózisonként bejelentettek  egy darab gyanús halálesetet (ezek is csak a bejelentettek, és csak a röviddel az oltás után történt esetek).

Keseregtünk már a hiányos adatfeldolgozáson eleget, most csak álljon itt annyi, hogy ezek a számok egyrészt kisebbek a valóságban (nem minden bejelentés az oltás miatt történt), másrészt nagyobbak (nem minden esetet jelentettek). Súlyos társadalmi mulasztásunk, hogy nem tudni, mi a pontos szám.

3.: A kísérletében résztvevő gyerekek ~2 %-a szorult kórházi kezelésre az oltás miatt

Az engedélyezési folyamat során a gyártó klinikai tesztjeinek eredményei, részletek: (teljes anyag: fda.gov, 2022. 06. 15., letölthető pdf: Moderna, Safety Data a 28. oldaltól)

    • 6-23 hónapos korúak: 0,6 %-a került kórházba pl. magas láz miatt. 3,8 %-a általános okok miatt igényelt klinikai kezelést (a placebo kontroll csoportban ez az arány 1,0 % volt). Több mint 1,0 %-uk (1.761 gyerekből 18) szenvedett „súlyos nemkívánatos eseménytől” (a placebo kontroll csoportban ez az arány 0,17 % volt: 589 gyerekből 1 eset). A Moderna és az FDA szerint a 18-ból csak egy súlyos eset volt az oltás következménye. Ez az esetek 0,056 %-a. Azaz ha például az Egyesült Államokban beoltanák mind a 20 millió gyereket, abból több mint 11.000-nek súlyos mellékhatása lenne. Ez még így is, talán alábecsülve is egy nagyon magas szám. A Covid19 miatt kórházba kerülő összes (súlyos és nem súlyos eset) volt ennyi, a gyerekek 0,059 %-a4.
    • 24-36 hónapos korúak: 1,2 %-a került kórházba pl. magas láz miatt (a placebo kontroll csoportban ez az arány 0,6 % alatt volt).
    • 2-5 évesek: 2,3 %-a általános okok miatt igényelt klinikai kezelést (a placebo kontroll csoportban ez az arány 0,6 % alatt volt).

 

4.: A Covid19 miatt kórházba került oltatlan gyerekek aránya

Az Egyesült Államokban 2,5 év alatt ~4,8 millió ember került kórházba Covid19-hez köthető okokból. Kb. 1,22 %-uk 5 évesnél fiatalabb volt.

(forrás: gis.cdc.gov, 2022. 06. 23., COVID-NET: COVID-19-Associated Hospitalization Surveillance Network, Centers for Disease Control and Prevention, USA lakosságának kb. 10%-ának adatai.)

Ez azt jelenti, hogy a legfiatalabb korcsoportból (~19,736 milliónyi oltatlan) összesen ~58.560-an szorultak kórházi kezelésre a járványhoz köthetően. Félévente kb. 11-12 ezren. (A hullámok nagyjából hasonló súlyúak voltak az Egyesült Államokban.) Az 5 éves kor alattiaknál tehát a Covid19-hez köthető kórházba kerülés esélye félévente (amíg tart egy vakcinázás hatása) 0,059 %.

(Ez természetesen minden súlyos és nem súlyos esetet tartalmaz, és valamennyire túlzó szám: nem az összes Covid19-hez kötött eset történt a járvány miatt. Ez a „túlbecsülés” a teszt-alapú diagnózis hátránya.)

 

5.: A korosztályban a Covid19 feleannyira sem veszélyes, mint a tüdőgyulladás és az influenza

Sok vagy kevés, hogy 2,5 év alatt, összesen 442 öt évesnél fiatalabb gyermek hunyt el Covid19-hez köthetően? Hogy léptékbe tudjunk kicsit kerülni: ugyanezen idő alatt, ugyanebben a korosztályban több mint kétszer ennyien (1.035 fő) hunytak el tüdőgyulladás és influenza miatt. (forrás: áldozatok 2020. 01. 01. és 2022. 05. 28. között – data.cdc.gov: 1, 2).

Azzal, hogy a Covid19 veszélyessége nem tekinthető rendkívülinek egészen 30-40 éves korig ebben a cikkben foglalkoztunk.

*   *   *